Ha okos otthont (smart home) építesz van néhány feladat, amit előre át kell gondolni azért, hogy a leendő rendszeredet majd könnyű legyen telepíteni. Fontos, hogy az előkészítő munkákat mindenképpen s
Ha egyetlen mondatban kellene összefoglalnunk, hogy miért érdemes kipróbálnod az okosotthon kalkulátorunkat, akkor egészen egyszerűen azt mondanánk: azért, hogy a segítségével ki tudd számolni, hogy m
Az okos kapcsoló bekötését egy konkrét példán, a MOES WIFI érintőkapcsoló bekötésén keresztül mutatjuk be. A hálózat típusától függően kétféle kapcsoló és bekötési mód lehetséges, ebben a cikkben mind
Ahogy az okosotthon sem kizárólag arról szól, hogy egy távirányító – vagy egy telefonos applikáció – segítségével le- és felkapcsolhassuk a fényt a lakásunkban, úgy a lakásautomatizálás is jóval túlmu
A néma gyilkos. Így is szokták nevezni a tökéletlen égés melléktermékeként megjelenő szén-monoxidot. Sajnos ez az elnevezés találó, hiszen a szénmonoxid mérgező, színtelen, szagtalan, a levegővel könn
Az okos otthonok lelke a fűtésvezérlés, amely segítségével optimalizálhatjuk a fűtésünket és a fűtési költségeinket. A fűtésvezérléssel olyan kényelmi funkciók is elérhetők, mint az, hogy a fűtési ren
A korábban bevezetett otthon felújítás támogatást sok család vette igénybe, ezért a döntéshozók meghosszabbították azt. Így az otthon felújítási támogatás 2022-ben is igényelhető, amely rendkívül jó l
Télen Magyarországon a legtöbb háztartásban a fűtésszámla a legmagasabb tétel. Pedig nem kellene így lennie, rengeteget megtakaríthatnánk a fűtésen okos fűtéssel úgy, hogy még komfortosabban is érezhe
Vannak, akik úgy vélik, hogy az okos otthon kialakítása drága, bonyolult, és nem éri meg, pedig az igazság az, hogy nem bonyolult – tény, hogy szükséged lesz hozzá egy okos otthon rendszerre – nem drá
Az okos otthonokat az különbözteti meg a hagyományos otthonoktól, hogy az okos otthonban – egy központi egység és néhány okoseszköz segítségével – a hagyományos otthonnál kényelmesebben, gazdaságosabb